Minőségbiztosítás a szoftverfejlesztésben (Igen, lehetséges!)

Minden szoftverben előfordulnak hibák. A versenytársak és az IFS termékei sem mentesek tőlük. A hibák egy részére fény derül, más részükre nem, továbbá vannak olyanok, amelyekre új „funkcióként” tekintünk, de ez már egy másik történet. Mit lehet és érdemes tenni, ha a hibák a szoftveripar megkerülhetetlen részei?

Egy egyszerű példán keresztül nézzük végig az előttünk álló lehetőségeket:

Egy automatizált tesztelés során az előre formázott adatbevitel, illetve szimulált billentyűleütések segítségével az IFS keretrendszere képes ellenőrizni a vizsgált kód 75–80%-át. Ezeknek a futtatásoknak az eredményét (szintén automatizált módon) összehasonlítják egy előre elkészített, várt eredményeket tartalmazó referenciafájllal. Ha egyeznek, akkor minden rendben van. A program a tervezett módon működik. Ha nem egyeznek, akkor valami nem stimmel. Hibajelentés készül, amely többek között a minőségbiztosítási vezetőhöz kerül további vizsgálatra.

A manuális tesztesetek a tesztelési terv további elemei. Ezek olyan lépésről-lépésre megfogalmazott utasítások, amelyeket egy személy végez el a rendszerben egy mobileszközön vagy munkaállomáson. A tesztelő személy ebben az esetben közvetlenül megfigyelheti a rendszer reakcióit, majd rögzítheti az így tapasztalt eredményeket. Ez a típusú tesztelés kiválóan alkalmas olyan elemek felderítésére, amelyek önmagukban nem hibák, de a rendszer használatát kellemetlenné vagy nehézkessé tehetik.

Ezeknek a manuális teszteseteknek a rendszer 20–25%-át kell lefedniük, ügyelve arra, hogy minden funkciótípus (hozzáadás, törlés, lekérdezés, jelentés stb.) és a legfontosabb műveletek egyaránt a tesztelés részei legyenek.

A harmadik komponens az úgynevezett forgatókönyv-alapú tesztelés. Ez történhet egy konkrét ügyféligény alapján. Például, ha tudjuk, hogy egy IFS ügyfél egy adott modult egy bizonyos, nem tipikus módon használ. Ilyenkor kérhetünk egy forgatókönyvet vagy egy sor tesztesetet, amelyeket bármely új kiadás vagy javító frissítés telepítése előtt elvégezhetünk a szoftveres környezetükben. Ezzel a technikával általában a teljes rendszer 10–15%-át teszteljük.

Végül, talán a „legszórakoztatóbb” tesztelési módszer az úgynevezett ad-hoc tesztelés. Ezt általában kétféle felhasználó segítségével végezzük: 1) egy nagyon tapasztalttal, aki jól ismeri a rendszert, ezért tudja azt is, hol találhatók az esetleges gyenge pontok; illetve 2) egy nagyon kezdővel, aki abban sem biztos, mit és merre érdemes a szoftveren belül keresnie. Mindkét típusú tesztelő egy fajta játéknak tekinti a feladatát, miközben megpróbál „túljárni a program (és a programozók) eszén”. Ez a módszer szintén a rendszer 10–15%-át fedi le.